A Tinkerplay-jel gyerekjáték a 3D nyomtatás


Manapság rendszeresen arról olvashatunk a hírekben, hogy 3D nyomtatóval készítettek megint valami újat, a csokoládétól egészen a működőképes autóig. Azonban ahogy a technika fejlődik és sorra képesek vele újabb anyagokat (pl. fém, beton, stb.) feldolgozni, ezáltal már teljes építészeti projekteket kivitelezni, az alkalmazása egyre bonyolultabbá és elérhetetlenebbé válik.

Tinkerplay tervező

Annak ellenére, hogy a 3D nyomtatás egyre kevésbé mondható gyerekjátéknak, a Autodesk szembefordulva a trenddel, most elkészítette a Tinkerplay nevű 3D nyomtató alkalmazást kifejezetten gyerekek számára. Ezzel az appal már gyermekeink is kipróbálhatják magukat a tervezés terén, és kedvükre kísérletezhetnek a jövő technológiájával.

Az Autodesk egyébként ismerős lehet sokak számára, ugyanis az ő nevükhőz fűződik a világ egyik legelterjedtebb tervező szoftvere, az AutoCAD. A cég nem régen megvásárolta a Modio, 3D nyomtatáshoz készített iPad appot, és annak a továbbfejlesztett változata aTinkerplay, ami az elődjéhez hasonlóan nem igényel semmi egyéb eszközt, ami csak feleslegesen megnehezítené az otthoni 3D nyomtatást - írja az Engadget.

Ebben az appban a felhasználók találhatnak előre elkészített karakter-mintákat, és ezek átalakításával létrehozhatják saját módosított példányaikat is. Választhatunk, hogy a tetszőleges alkotórészek kiválasztásával pakoljuk össze karakterünket drag-and-drop módszerrel vagy aprólékosan kidolgozzuk az általunk megálmodott elemeket egyéni a megálmodott textúrákkal és színekkel. Ha mindezzel megvagyunk a nyomtató feldolgozza a programtól kapott információt, és legyártja nekünk a figurákat, amikkel már kezdődhet is a játék.

A Tinkerplay letölthető iTunes Store-ból, Play Áruházból vagy akár Windows Phone-on is kipróbálhatjuk. Azzal, hogy ennyire egyszerűre találták ki az alkalmazás kezelését, lehetőséget adnak az okoseszközökkel együtt felcseperedő generációnak is a 3D nyomtatással való kísérletezésre.

Kulcsszavak: 3d nyomtató, alkalmazás
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Nagyot fog nézni, ha meglátja a Samsung napfényt utánzó új ablakát
A Samsung házon belül készült koncepcióját januárban már láthatta a közönség, a Samsung viszont most teljesen beállt a projekt mögé.
Brutálisan erős lehet az Asus új mobilja, kikerült a pontszáma
Az Asus a jelek szerint már betöltötte a csőbe a játékosoknak szánt új mobilját, a ROG Phone 3-at. Erről egy benchmark-teszt eredménye és a Wi-Fi Alliance tanúsítványa árulkodik.
Magyar ötlet alapján itt a "vírusmentes névjegykártya"
Ha a járvány csillapodik is, a közösségi távolságtartás továbbra is velünk marad. A koronavírus többek szerint hosszú évekre, vagy akár örökre is megváltoztatta a világot. Az...
Nem áll készen a piaci megjelenésre a Lenovo összehajtható PC-je
Több tesztelésre van szükség, csak az év vége felé jöhet a ThinkPad X1 Fold.
Egy ellopott iPhone állhat az elmúlt hónapok titkai mögött
Már egy hónap sincs hátra az Apple fejlesztői konferenciájáig, ahol rendszerint szinte minden kiderül operációs rendszereik idei új funkcióiról. Csakhogy idén az elmúlt hónapokban...

További tech hírek >>