525-ös mindenes


Ezt azoknak tudom ajánlani, akiknek kevés a helyük az asztalon, ámde van még egy szabad 5,25”-ös foglalat a pc házon. Hogy mit is tud, az rövidesen kiderül.

Bal felső sarokból indulva van öt darab foglalat memóriakártyáknak, melyek így szinte mindent képesek elnyelni: SD, SD (HC), CF I / II, MD, Mini SD, T-Flash, MMC I / II, RS-MMC, MS, MS PRO, MS Duo, MS MG, MG MS PRO, MS MG Duo, MS PRO Duo MG, MS Pro Duo, M2. Ezek alatt van egymásra helyezve két darab 2.0-ás USB port, jobba tőle pedig egy IEEE 1394-es jelölésű csatlakozó. Mellette szintén jobbra egy ESATA, és egy SATA csatlakozó.  Ha ez még nem lenne elég, akkor van egy-egy csatlakozó mikrofon, és fülhallgató számára. El is értünk a jobb oldalra.

Itt találunk egy kijelzőt, mely a proci hőmérsékletét hivatott mutatni. A kijelző alatt két darab tekerős gomb van, melyekkel a hozzájuk csatlakoztatott ventillátorok fordulatszámát tudjuk szabályozni. Azt hiszem ennél nem is kell több egy ekkora helyre. 35 dollárért vesztegetik, ami ha jól számolok olyan 7000Ft-nak, felel meg. Ha azt nézzük, hogy külön-külön mennyibe kerülnek a fent említett csatlakozóval ellátott eszközök, akkor nálam ennek az eszköznek a beszerzése nem kérdés. Igaz, nem olyan hordozható, mint egy USB-s kártyaolvasó, de nem is kell a fiókban keresgélni, hogy hol is lehet. A dobozban vannak rajta kívül csavarok, és használati útmutató.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Kevesebb iPhone-t szállít le az Apple
Az előrendelések azonban jól alakulnak, így mégsem lesz nagyobb gond.
Hackelésre hoztak létre egy új hivatalt Németországban
A tervek szerint több száz etikus szakemberrel segíti majd a rendőrségek és a titkosszolgálatok munkáját.
Már most tudható hogy káosz lesz a karácsonyi online rendeléseknél
Munkaerőhiánnyal küzd a logisztikai szektor, a futárhiány nehezítheti az online rendelések kiszállítását.
Megerősítették, hogy jutott hirtelen oxigénhez a Föld
Valószínűleg a földkéreg változásainak hatására került viszonylag hirtelen oxigén a Föld légkörébe 2,4 milliárd éve - vélik svájci és kanadai kutatók.
Éppen most kapott 3 GB ingyen mobilnetet, ha telekomos feltöltős kártyája van
Három napon át 3 GB adatforgalmat ad ingyenesen minden Domino ügyfelének mától a hónap végéig a Telekom. Mindenki maga döntheti el, hogy az adott időn belül mikorra kéri a plusznetet.

További tech hírek >>