Gigantikus házi zenefal


Jó pár alkalommal adtunk már hírt olyan eszközökről, melyek az Apple zeneontóinak dokkolására és kihangosítására alkalmas, ám bizton állíthatom, hogy ekkora behemót darabbal még nem volt dolgunk. Sok esetben bizony a méret a lényeg, nézzük, cikkünk tárgyánál is fennáll-e ez a megállapítás.

Nos, a Brother által megálmodott hangfal tényleg nem kicsi, hiszen mérete 950 x 1250 x 300 milliméter, súlya pedig nem kevesebb, mint 102 kilogramm. Ez pont akkora, hogy egy átlagos magasságú embernek a derekáig érjen, már amennyiben a földön van elhelyezve, ám szerintem akkor lehet a legjobb a hangzás, ha kap egy kis asztalt a popója alá és feljebb helyezzük a földszintről. No de nézzük a technikai paramétereket, abból több is kiderül.

A WOS rendszer összesen 28 hangszórócskát foglal magában, melyek közül a 16 darab mélysugárzó a két szélen kapott helyet, közé pedig a nyolc darab közép és négy darab magas sugárzó ékelődött, így simán elmondhatjuk, hogy az egész 950 x 1250 milliméteres terület rendesen be lett építve hangfalakkal, melyek együttesen 125 Wattos teljesítményre képesek (40Hz – 20.000kHz / 95dB). A tökéletes zenei hangzásért és a hangerőért az integrált csöves erősítő felel, ami a gyártó állítása szerint egy magasabb kategóriába sorolja a zenehallgatást. A mellékelt dokkóval iPhone és iPod is csatlakoztatható hozzá, ám ha egyéb zenelejátszóhoz csatlakoztatnánk, arra is lehetőség van a jack végű kábel segítségével.

Érdemes még megemlíteni, hogy a WOS minden darabját szorgalmas kezek és fürge ujjak pakolták össze alkatrészből hangfallá, így ha ezt a momentumot figyelembe veszem a csöves erősítővel együtt, már érthető a gatyaletépő árfekvés. Mert bizony hozzátartozik a történethez, hogy a kicsikét nem sokkal kevesebb, mint 4.500 dollár leperkálása után érezhetjük magunkénak. Nos, ha ebbe belegondolok, már nem is annyira tetszik a kis drágaság, hiszen ennek az árából már simán bevásárolhat az ember fia két-három csúcsteljesítményű notebookot.

Viszont hang és hangfal fetisisztáknak kimondottan ajánlott a berendezés, amit a raktárról való kifogyás miatt most csak és kizárólag előrendelni lehet. (értitek, kifogyott a raktárról?!)

]]>

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Nem minden tekintetben alkot maradandót a Kodak zord külsejű miniprojektora
A tenyérnyi masina rendelkezik saját hangszóróval, támogatja a képernyőtükrözést, viszont a felbontása és a fényereje nem az igazi.
Rocket League – Egyből két Batmobile is bekerül a játékba
A Rocket League legújabb DLC-je a DC szuperhőseit állítja a figyelem középpontjába, és nem is egy, hanem mindjárt két Batmobile-t ad a játékhoz.
10 legendás masina a 100 éves Panasonictól
Összeszedtük 10 különösen innovatív és fontos terméket a vállalat életéből.
Ez nagyot szólhat: megcsinálták az eszközt, amellyel vissza tudják hozni 95%-ra a régi akkumulátorok kapacitását
A Nanyangi Műszaki Egyetem kutatói néhány hete már sikerrel tesztelték az eljárást, amivel "felújíthatók" lesznek az akkumulátorok. Az Apple, a Samsung és a Panasonic és élénken...
Tajvan - kiútkeresés Kína árnyékában
A szigetország különleges helyzetben van, mindent meghatároz a Kínához való viszony. A gazdasági szereplők közelednének, de ez hosszútávon halálos szorítás lehet.

További tech hírek >>