Hajlékony kijelzőjű telefonok már jövőre


A Samsung hajlékony kijelzővel dobná piacra új okostelefonjait, a tervek szerint már a jövő év első felében. A koreai cég egyébként lekörözte már az Apple-t is az eladások terén.

Többször is demózta már a Samsung a hajlékony AMOLED kijelzőjét, de egyelőre csak amolyan show-elemként szolgált. Elméletileg nem sokáig marad ez már így, az IDQ hírügynökség riportja szerint a cég szóvivője bejelentette, jövőre kereskedelmi forgalomba kerül a technológia. Robert Yi úgy fogalmazott, hogy “2012-ben, remélhetőleg az év első felében” kerülnek majd piacra a flexibilis kijelzőjű okostelefonok. (A minap egyébként a Nokia is bemutatott egy hajlékony ketyerét.» )

A negyedéves pénzügyi eredmények alapján nem áll rosszul egyébként a koreai cég szénája, a harmadik negyedévben 28 millió darab okostelefont adtak el, amivel még az Apple-t is sikerült beelőzniük. Az okostelefonok értékesítéséből 13 milliárd dollár folyt be, ez 39 százalékkal magasabb, mint amit a tavalyi év ezen időszakában produkáltak. A vállalat más részlegei viszont nem teljesítettek ilyen jól, így a cég nyeresége összességében így is csökkent.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Ez lehet a megoldás, ha nem elég jó a tévé hangja
Kipróbáltuk a Samsung legújabb hangprojektorát.
Átnézték 430 ezer 10-15 éves fiatal válaszat, hogy kiderüljön, baj-e a sok tévé és Facebook
Nincs bizonyíték arra, hogy erősödött a kapcsolat a fiatalok digitálistechnológia-használata és a mentális egészségi problémák között az elmúlt évtizedekben – derült ki egy...
Mafia 4 – Több korszak, több város, több főszereplő, több befejezés?
Újabb pletyka tűnt fel a neten a még be sem jelentett Mafia 4-gyel kapcsolatban, amely szerint az új részben mindenből többet kapunk.
Ősrégi anti-Final Fantasy retrókedvelőknek
Egy majdnem negyedszázados játék felújított változatát teszteltük: ilyen a SaGa Frontier 1997-ből.
Az Epic rengeteg pénzt ajánlott a Sony-nak az exkluzív jogokért
Újabb dokumentum szivárgott ki a jelenleg is zajló Epic vs. Apple perből, amiből kiderült, hogy az előbbi a Sony-t is megkörnyékezte.

További tech hírek >>