Okostelefonok - vásárlási egyszeregy


A reklámokat, hirdetéseket elnézve az okostelefonok világában újonnan beszállóknak nincs egyszerű dolga eldönteni, melyik is az a készülék, amely neki a legmegfelelőbb lenne. A hagyományos mobiltelefonok esetében sem volt mindig egyszerű a választás, a mostani helyzetben azonban, amikor már elmosódnak a határvonalak a különböző eszközkategóriák között és néhány telefon már az asztali gépek teljesítményét is simán hozza, az árával együtt, ez többszörösen is igaznak bizonyul. A legtöbb ember ilyenkor valamelyik ismerőséhez fordul tanácsért, aki vagy tud neki hatékonyan segíteni, vagy csak simán a saját igényei szerint beszéli rá valamelyik telefonra. Nézzünk körül kicsit alaposabban, hogy 2015-ben Magyarországon mi a helyzet, vagyis mi vár arra, aki gyanútlanul besétál valamelyik áruházba "telefont szeretnék venni" kifejezéssel az arcán, és talán menet közben még néhány tévhitet is sikerül eloszlatnunk.

Lehetőségek

A hagyományos telefonok kérdését most nem fogjuk boncolgatni: nagyon sok gyártó (köztük pl. a Nokia is) gyárt néhány modellt ezekből a telefonokból, persze azokba is belekerülnek már olykor-olykor az okostelefonok funkciói is, mint pl. a böngészés, bár az operációs rendszerük korlátokat szab a téren, hogy mit lehet velük elérni. Ettől függetlenül a régi típusú készülékekből is jócskán van választék.

Az okostelefonok piaca még inkább bővelkedik lehetőségekben, úgyhogy nézzük is meg, mi várja a jövendőbeli tulajdonosokat ezen a téren. A gyártók variációitól eltekintve jelenleg három komoly játékos van a mezőnyben: az Androidos operációs rendszerű telefonok (itt a Google szolgáltatja az alap rendszert), az iPhone (az ezeken lévő iOS-t, ugyanúgy, mint a telefont, az Apple gyártja), illetve harmadikként a Windows Phone operációs rendszerű készülékek, amelyekhez a Microsoft szolgáltatja az alapfunkciókhoz szükséges rendszert. A "futottak még" kategóriába tartozik a Blackberry készülékek (RIM), a Mozilla által gyártott Firefox OS, a Canonical Ubuntu Phone-ja (talán ez a legújabb az "okostelefonos" versenyzők közül) illetve a Nokia fénykorából fennmaradó Symbian rendszer; ezek azonban felhasználói számban olyan mennyiséget képviselnek, hogy feltételezhető: aki ilyet keres, az pontosan tudja, mit is akar venni. Az alábbi videó nagyon ötletesen mutatja meg a mobiltelefonok fejlődését egészen 2007-ig, az első iPhone piacra dobásának időszakáig.

https://www.youtube.com/watch?v=JcnXOhrmDB8

 

Mire figyeljünk oda

A másik lényeges tényezője a mobiltelefon választásnak az - a külsőt leszámítva - a készülék fizikai tulajdonságai, alkatrészeinek minősége és teljesítménye (ezt specifikációk alatt találhatjuk meg a készülékek ismertetőjében). Az okostelefonok nagy része érintőképernyővel érkezik, amelyek a 3,5"-tól (ezek az alapmodellek jellemzői) egészen a 6"-ig terjednek - az ennél nagyobb telefonokat már phabletnek hívják, és azon már akár hagymát is lehet pucolni némi túlzással. Az első javaslatunk így mindjárt össze is függ ezzel: menjünk be egy olyan áruházba, ahol kézbe lehet fogni a különböző méretű telefonokat, és nézzük meg, melyik az, amelyik számunkra a legkényelmesebb. Az átlagos kézméret számára a 4, 4,5"-os a legideálisabb méret (1" =2,54 cm) arra, hogy ínhüvelygyulladás nélkül ússzuk meg az első pár hónapot. (A témáról már több blogban is megírták a frankót.)

[caption id="attachment_40789" align="alignnone" width="610"]Android, IPhone, Windows Phone Blackberry - a jelenlegi okostelefon-felhozatal nagy játékosai Android, IPhone, Windows Phone Blackberry - a jelenlegi okostelefon-felhozatal nagy játékosai[/caption]

A képernyőméreten kívül a processzor sebessége, a benne lévő ún. magok száma határozza meg azt, milyen teljesítményre képes az eszköz, ill. a RAM memória mérete, valamint a GPU, azaz a grafikus feldolgozóegység az, amiből érvényesül a minél nagyobb / több / gyorsabb, annál jobb / drágább elv.

Processzorok esetében a mostani, középkategóriás mobiltelefonok rendszerint 4 maggal felszerelve érkeznek; pár évvel ezelőtt a kétmagos volt átlagosnak mondható, míg mostanában a csúcskészülékek érkeznek 8 maggal felszerelve. A sebességet GHz-ben mérik, csakúgy, mint az asztali gépeknél - hogy egy kézzelfogható példát is hozzunk, a Samsung jelenlegi csúcsmodelljében egy 1,5 GHz-es, négymagos és egy 2,1 GHz-es, négymagos processzor viszi a hátán a rendszert. Ennek persze ára is van, egy gyors kereséssel mindjárt el is szörnyülködhetünk ezen.

RAM memória: itt sok variálnivaló nincs - az olcsó kategóriákban még mindig megtalálható az 512 MB RAM-mal felszerelt készülékek, amelyek néhány kivételtől eltekintve (ezekre a későbbiekben kitérünk) fő funkcióként a felhasználó bosszantását tudják felmutatni - manapság az okostelefonos dolgokhoz ez kevés, nem véletlenül, hogy csak a legolcsóbb készülékek sajátjai ezek. 1 GB RAM már igencsak alapnak mondható, és kell is, ha belelendülünk az "okostelefonozásba", sőt, ma már nem ritka a 2GB-nyi RAM-mal érkező készülék; a fent említett Samsungnál pedig biztosra mentek és 3GB-t raktak bele memóriából.

Tárhely: hasonlóan a RAM memóriához, itt is egyértelműnek mondható a helyzet. Az alap készülékek érkeznek csupán 4GB belső tárhellyel (amelyből tudni kell, hogy az operációs rendszer elfoglal legalább 1, inkább 1,5 GB helyet), bár itt azért SD kártyával a legtöbb készüléknél lehet bővíteni az egyébként szűkös tárhelyet. Tárhelyből sosem elég, úgyhogy itt már tényleg csak a pénztárca dönt a 8, 16, 32, 64 és 128 GB tárhellyel rendelkező modellek között. Fontos tudni, hogy nem összekeverendő a RAM memória GB-jai és a tárhely GB-jai - ha nincs egyértelműen megjelölve a Tesco-s akciós újságon a méret, és gyanúsan szuperolcsó a telefon, akkor minimum gyanakodjunk arra, hogy ott nem egy csúcskészülékről van szó.

[caption id="attachment_40788" align="aligncenter" width="160"]T, T és V - a három nagy magyarországi szolgáltató T, T és V - a három nagy magyarországi szolgáltató[/caption]

Hol, mennyiért, milyet?

Most, hogy a legfontosabb alapadatokkal tisztában vagyunk, nézzük meg, hogy hol is lehet készüléket vásárolni. Alapvetően vehetünk készüléket szolgáltatótól és viszonteladótól, legyen az egy sima "GSM" szaküzlet vagy akár valamelyik multinacionális vállalatlánc egyik áruháza. Ez utóbbiaknál a készüléket ún. kártyafüggetlenül tudjuk a legtöbbször megvásárolni (azért csak legtöbbször, mert pl. a Tesco és a Media Markt is árul úgy telefonokat, amelyek egy szolgáltatóhoz vannak kötve, azaz a beüzemelés után csak azon szolgáltató SIM-kártyájával működik együtt), így akár korábbi SIM kártyánkkal is használhatjuk együtt. A három "nagy" szolgáltató Magyarországon a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A szolgáltatók a kereskedelmi árnál valamivel olcsóbban is tudják adni a mobiltelefonokat, ha úgy akarják, de cserébe valamilyen korlátozáshoz kötik - ilyen például az, hogy csak saját SIM kártyával működik a náluk vásárolt készülék, illetve az egyik legnépszerűbb vásárlási forma az, amikor a telefont előfizetéssel együtt vesszük meg: a szolgáltatóval aláírt szerződés szerint egy vagy két évig egy bizonyos tarifacsomagot használunk, cserébe a telefont jelentős árengedménnyel vehetjük meg.

(Egy Telenor-os példa: ha valaki egy Microsoft Lumia 640-es telefont szeretne megvásárolni, akkor azt megkaphatja egy alacsony havidíjas előfizetéssel 40.000 Forint körül, ha magasabb tarfia csomagot vállal be, akkor pedig a szolgáltatótól 0 Ft-ért is elhozhatja az amúgy körülbelül 50.000 forintos készüléket - persze úgy vállalja, hogy két éven keresztül fizeti a havi X ezer forintos telefonszámlákat.)

Jelenleg ezek a három szolgáltató kínálatai (kattintva közvetlenül a készülék-ajánlatokra ugrik a böngésző egy új fülön / oldalon): Telenor, T-Mobile, Vodafone.

A szolgáltatók is próbálnak versenyezni egymással, így ha tényleg nem kötődünk egyikükhöz sem, akkor érdemes kifigyelni, mikor melyik készüléket adják olcsóbban. Nagy árkülönbségeket természetesen ne várjunk – egy-egy nagyobb akciótól eltekintve, ugyanis a szolgáltatók nem jófejségből adják olcsóbban a telefont, hanem azért, mert az előfizetések kötése hosszú távon természetesen az ő zsebük tartalmát bővíti, tehát igazából végül, vagy így, vagy úgy, de kifizettetik a vevővel a telefon vételárát. A telefonok márkája megint egy jó kérdés, itt okos tanácsot nemigen lehet adni, mivel amit az egyik felhasználó az egekbe istenít, a másik még bottal sem piszkálná meg - elég csak beleolvasni egy-egy releváns fórum hozzászólásaiba; a merészebbek esetleg az Index nagyszerű mellékletének, a Tékozló Homárnak a szervizes-horrorsztorijaikban is beleolvashatnak. A nagy nevek jelenleg a Samsung, LG, Alcatel, Sony, Nokia (Microsoft), HTC és természetesen az iPhone. Lehetőség van kevésbé "neves", vagy a mobiltelefonok tekintetében nem annyira ismert, esetleg újabb gyártók készülékei közül is válogatni (Huawei, ZTE, Prestigio, stb.), és persze az igazán merészebbek Kínából rendelnek maguknak hiper-szuper csúcskategóriás telefonokat, amely sok esetben - pl. garancia érvényesítése, javíttatás - igencsak lutrinak bizonyulhat.

Operációs rendszer

Végül térjünk vissza az okostelefonok egy sarkalatos pontjára, a rajtuk futó operációs rendszerre, hiszen alapjában határozza meg azt, milyen funkciót hogyan tudunk használni rajta illetve milyen és hány alkalmazás áll a rendelkezésünkre. A cikkben a végletekig leegyszerűsítést megkockáztatva, bár így talán nem elveszve a részletekben, a fentiekben említett három "nagy" mobilos rendszert vesszük szemügyre, elterjedtségük sorrendjében.

Android

Mostanában a forgalomban lévő okostelefonok túlnyomó többsége az Android egyik változatát futtatja - a verziószám attól függ, milyen régi a készülék vagy pedig a gyártó mennyire foglalkozik azzal, hogy frissítse a készülékeket (egy-két kivételtől eltekintve a támogatás ezen része erőteljesen kritikán aluli, és nemcsak hazánkban). A Google által fejlesztett Androidból jelenleg az 5.x széria a legújabb (Lollipop névvel illetik), a középkategóriás készülékeken azonban legtöbbször a 4.x (KitKat) valamelyik verzióját találjuk meg. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mobilfejlesztők elsődlegesen Androidra igyekszenek tartalmat gyártani, hiszen ekkora felhasználói bázist nem lenne bölcs dolog figyelmen kívül hagyni. Ezeket az alkalmazásokat a Google Play áruházból tudjuk letölteni (ill. máshonnan is, cikkünk azonban a törvénybe nem ütköző módszereket ismerteti); nemigen van olyan kategória, amelyben ne találnánk valami számunkra fontos funkció ellátásához többféle alkalmazást. A minőségről megoszlanak a vélemények, de ilyen volumennél ez talán érthető is. Az Android operációs rendszer javára szokták írni azt, hogy rengeteg alkalmazás érhető el rá, illetve a készülékek választéka is nagyon széles; bár ez utóbbi egyben felelős a "rossz hírének" elterjedésében is - az Androidot ellenzők szájából gyakran elhangzik a "lagdroid" kifejezés, amely arra utal, hogy nem megfelelő hardver esetén az Android bizony komoly fennakadásokkal, fagyásokkal örvendezteti meg felhasználóit. A Google folyamatosan fejleszti a rendszert, és mivel nyílt forráskódú, ezért a gyártók is szeretik alkalmazni - nagyon egyszerű hozzátenni a saját megoldásaikat, ilyen például a Samsung esetén a Touchwiz, a HTC esetén pedig a Sense kezelőfelület, amely a különböző funkciók és dizájn mellett azt a szerepet is betöltik, hogy a telefonokat megkülönböztessék konkurens társaiktól. (Némi rosszmájúsággal meg lehet itt jegyezni, hogy igencsak szükség van ilyesmire, hiszen az okostelefonok dizájnja egy-két kivétel óta igencsak az Apple által 2007-ben összerakott iPhone mintáját követik). Íme az Android operációs rendszer munka közben:

https://www.youtube.com/watch?v=f7TD3Z03l2I

iOS (iPhone / Apple)

Népszerűek az Apple iOS rendszerét futtató telefonok is, habár az árcédula még mindig sokakat eltántorít attól, hogy "i" jelzésű eszközbe fektessenek bele. Mivel az Apple gyártja a telefont és a rajta futó operációs rendszert, így egy kiválóan, "házon belül" optimalizált rendszerrel van dolgunk, amely még ha a specifikációk és számok terén nem is veszi fel a versenyt más gyártók készülékeivel, az Apple felhasználók a felhasználói "élményről" az esetek túlnyomó többségében pozitívan nyilatkoznak - valószínűleg nem véletlenül övezi az új iPhone bemutatóit akkor érdeklődés. A konkurencia az Apple rajongóit nagyon szereti iSheep (birkák) névvel illetni, és azzal vádolni, hogy kicsit túlságosan erős bennük a márkahűség - ettől függetlenül tagadhatatlan tény, hogy bizony az Apple volt az, aki 2007-ben elhozta a nagyközönség számára a ma okostelefonként ismert eszközök ősét, és nagyszerű tervezői, mérnöki munkával azóta sem ülnek a babérjaikon, még ha a jelenlegi iPhone modell nem is osztott maradéktalan sikert az Apple-felhasználók azon halmazából, akik korábban rendszeresen vették az évente megjelenő készülékeket. Az iPhone-ból jelenleg a 6-os verzió a legújabb, amelyből kétféle méretű készülék van, az iPhone 6 és az iPhone 6+. Az operációs rendszere a 8.x verziónál tart, illetve jelenleg folyik a 9-es verzió fejlesztése, amely valószínűleg egy őszi Apple-eseményen debütál majd szélesebb körben. Alkalmazások választékára itt sem lehet panasz, bár a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások jó részét az Egyesült Államokban lehet csak maximálisan kihasználni.

https://www.youtube.com/watch?v=t3pApPaeokE

Windows Phone (Microsoft)

A Microsoft kicsit későn kapott észbe a mobilos trendeket illetően, és ez sajnos látszik is az operációs rendszeren és a hozzá kapcsolódó készülékeken. Az iOS és az Android sikerét látván a Microsoft is "belehúzott" a mobilos rendszerük fejlesztésébe, viszont sajnos látványosan nem sikerült a fejlesztőket megszólítania, és így bizony az alkalmazások terén komoly hátrányba kerültek a konkurrenciával szemben. A pénz mennyisége, amit beleöltek a mobilos rendszerükbe, valami elképesztő, de ez is csak annyira volt elég, hogy az okostelefonok piacán mindössze három százaléknyi részesedést tudtak megszerezni - sőt, az is nagyban köszönhető a Nokia márkanévnek, aminek a használati jogát Microsoft néhány éve megvásárolta, és amelynek alkalmazottait nagy számban bocsájtja el jelenleg is. A Windows Phone jövője látszólag nem túl fényes, és a Microsoftnál is érzik, hogy nem sikerült elérniük a céljaikat: a legújabb bejelentés szerint elsősorban a csúcskategóriás és az olcsó, ún. "budget" jellegű eszközöket fogják a jövőben a leginkább fejleszteni. A Windows Phone operációs rendszerű telefonok jelenleg a 8.x széria valamelyik tagját futtatják (a régebbi készülékek a 7.x verziót kapták csak meg), és a Microsoft nagy erőkkel dolgozik a Windows 10-es, asztali operációs rendszerük mellett a mobilos 10-es verziót is kiadni. Nagy előnye ennek a rendszernek, hogy itt egy-két játékot leszámítva az 512 RAM memória nem a gagyiság szinonimája: a készülék ezzel a csekély mennyiséggel is teljesen kifogástalanul teljesíti a rábízott feladatokat. Az operációs rendszer egyébként egy rendkívül egyszerűen kezelhető felületet nyújt, amelynek az az alapfilozófiája, hogy az ikonok helyett "csempe" külsejű felületen kínálja a legfontosabb információkat, anélkül, hogy az adott alkalmazást el kellene indítani. A telefonjaik elsősorban Nokia márkanevet viselik, illetve újabban a Microsoft a saját neve alatt adta ki az újabb Lumia modelleket: Windows Phone-t gyártott korábban a HTC, az LG, sőt, még a Samsung is. (Ezek a darabok a felhasználóik elmondása alapján még ma is tökéletesen futnak.)

https://www.youtube.com/watch?v=jXJp8UdIkUI

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Kevesebb iPhone-t szállít le az Apple
Az előrendelések azonban jól alakulnak, így mégsem lesz nagyobb gond.
Hackelésre hoztak létre egy új hivatalt Németországban
A tervek szerint több száz etikus szakemberrel segíti majd a rendőrségek és a titkosszolgálatok munkáját.
Már most tudható hogy káosz lesz a karácsonyi online rendeléseknél
Munkaerőhiánnyal küzd a logisztikai szektor, a futárhiány nehezítheti az online rendelések kiszállítását.
Megerősítették, hogy jutott hirtelen oxigénhez a Föld
Valószínűleg a földkéreg változásainak hatására került viszonylag hirtelen oxigén a Föld légkörébe 2,4 milliárd éve - vélik svájci és kanadai kutatók.
Éppen most kapott 3 GB ingyen mobilnetet, ha telekomos feltöltős kártyája van
Három napon át 3 GB adatforgalmat ad ingyenesen minden Domino ügyfelének mától a hónap végéig a Telekom. Mindenki maga döntheti el, hogy az adott időn belül mikorra kéri a plusznetet.

További tech hírek >>