Táblagépeken tanulnak a diákok Egerben


Magyarországon először az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájának 8/b osztályos tanulói sajátíthatják el a tananyagot táblagépekre alapozott módszertan keretében - jelentette be a főiskola rektora kedden Egerben.

A főiskola a Nemzeti Tankönyvkiadóval, illetve a Szinva Net Informatikai Kft.-vel közösen 11 tantárgyból készített táblagépeken alkalmazható tananyagokat - közölte Kis-Tóth Lajos azt követően, hogy a sajtó jelenlétében fizika és földrajz tantárgyakból tartottak bemutató tanítást.

Mint elmondta: a főiskola a tanárképzés észak-magyarországi központja, ily módon kötelességének tekinti új pedagógiai módszerek kipróbálását. Ugyanakkor a gyerekek által birtokolt táblagépek gyakorlatilag egy digitális hátitáskát jelentenek.

Egyelőre a programban résztvevők térítésmentesen vállalták a tananyagfejlesztést, ám a jövő évtől már az Új Széchenyi Terv támogatásával folytatják a munkát. A cél 120 tankönyv táblagépre alkalmazott digitalizálása - mondta a rektorhelyettes.

Tímár Miklós, a Nemzeti Tankönyvkiadó képviselője azt hangsúlyozta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert számukra fontos, hogy hiteles, jó minőségű és megbízható tartalom kerüljön a diákokhoz.

Gulyás Imre, a Szinva Net vezetője arról beszélt, hogy a digitális eszközök fejlődése szinte kikényszeríti ezek oktatási alkalmazását, hiszen egyre több gyerek rendelkezik táblagéppel, illetve okostelefonnal, és az eszközök árcsökkenése révén tömeges elterjedésük várható.

A nyolcadikosok a bemutató fizikaórán az elektromos áramkörökkel, a földrajzórán pedig az Európai Unió történetével foglalkoztak. A táblagépeket gyakorlatilag tankönyvként használták, a pedagógus utasításának megfelelő oldalakat nyitották ki, illetve feladatokat oldották meg. Az óra menetét a saját gépeiken kívül a tanár rendelkezésére álló nagy képernyőn is követhették. Ezen külön-külön valamennyi tanuló táblagépe is kivetíthető.

Kulcsszavak: egér, egyetem, tablet, tanulnak
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Itthon is megvásárolható lesz a Nokia 6
Az eredeti tervek szerint csak a kínai piac számára készült volna a telefon, ám a kedvező fogadtatás és előjelek miatt Európába is elhozza azt a gyártó. The post Itthon is...
Hajszálvékony kerettel érkezik a Meizu 16 Plus
A kínai gyártó augusztus 26-án mutatja be legújabb, Meizu 16 névre keresztelt készülékét, ám vélhetően érkezik egy nagyobb változat is, amely a Meizu 16 Plus nevet viselheti. The post...
Ultra gazdaságos készülék az Alcateltől, itt az Alcatel 5V
Az Alcatel már bemutatott néhány érdekes újdonságot a 2018-as MWC-n, és most újabb taggal bővül a repertoár. The post Ultra gazdaságos készülék az Alcateltől, itt az Alcatel 5V...
Bixby-gomb kerülhet a Samsung következő táblagépére
Külön gombot kaphat az asszisztens a Samsung Galaxy Tab A2 10.5 tableten.
Zseniális ötlettel állt elő két méhész, a magyarok is profitálhatnak belőle
Miért kellene mindent egyedül megoldanunk, mikor segítséggel sokkal könnyebb, nem mellesleg költséghatékonyabb? – ez a mottója annak a két méhésznek, akik a mobilkorszak előnyeit...

További tech hírek >>