Tévé a farzsebben, okostelefonon


Külföldön már nagy népszerűségnek örvend és az elmúlt években itthon is egyre kihasználtabbá válik a Video On Demand, vagyis lekérhető tartalmak technológiája. Mi döntünk róla, mikor, mit, hol és milyen eszközön szeretnénk megnézni, hiszen a tévé és rádió elférhet akár a zsebünkben is, a mobilunkon.

Az alternatív műsorterjesztési technológiák egyre erőteljesebb szerepet töltenek be a mindennapjainkban. Az OTT, vagyis Over The Top fejlesztésekben rejlő lehetőségeket az utóbbi néhány évben Magyarországon is egyre több szolgáltató és fogyasztó használja ki, 2020-ra az OTT világszerte átveheti a vezető szerepet a lineáris tartalomfogyasztás felett.

A felgyorsult életvitelnek köszönhetően, főleg a Z generáció tagjai azt várják el, hogy akkor és úgy juthassanak egy tartalomhoz, ahogy idejük és kedvük tartja, kötött programoktól és műsorrendektől függetlenül. Az Egyesült Államokban már jól látszik, hogy a fiatal korosztály többsége online tartalomfogyasztó, ez a tendencia pedig nálunk is egyre érezhetőbbé válik

Bár az OTT hazánkban még csak kiegészítő szolgáltatásként jelenik meg, a piaci szereplők egyre inkább próbálnak ebbe az irányba elmozdulni. A legnagyobb tartalomszolgáltatók, mint például a televíziócsatornák általában ingyenesen teszik közzé online felületeiken a legtöbb saját gyártású műsorukat, de ma már a nagy mobilszolgáltatók sem maradnak ki a versenyből: ők előfizetőiknek kínálnak hasonló lehetőségeket.

Tévé okostelefonon

„Ahogy a digitális rádiózást, a 4K-t, az UHD-t, a 3D tartalommegjelenítést és a digitális tartalmak védelmét, úgy azt is boncolgatásra érdemes témának tartjuk, hogy milyen OTT technológiák jelentek meg az utóbbi időben itthon, illetve milyen fejlődés várható a jövőben." – nyilatkozta Nagy Péter, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület operatív igazgatója.

A szakma legpatinásabb szervezeteként a kérdéskört egyéb médiatechnológiai és infokommunikációs téma mellett a HTE MediaNet idei rendezvényén dolgozzák fel októberben, Kecskeméten.

Kulcsszavak: okostelefon, ott, tv, vod
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Betiltással fenyegeti Oroszország a Twittert
Az Oroszországban nem kívánatosnak minősített szervezetek oldalainak eltávolítására szólított fel több közösségi médiumot az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság.
A cégek még mindig nem veszik komolyan a kiber­biztonságot
De mivel kötelező lesz nyilvánosságra hozniuk a betöréseket, muszáj lesz foglalkozniuk vele. Jobban ellenőrizné, de nem tiltaná be a virtuális pénzeket az Europol vezetője.
Avast Free Antivirus 2017 17.8.3705
Ingyenesen használható víruskereső alkalmazás.
Thunderbird 52.5.0
A Thunderbird levelzőkliens 52.5.0-ás verziója.
A Google Kínában keresi a mesterséges intelligencia jövőjét
Tehetségkutatás a Nagy Tűzfal árnyékában.

További tech hírek >>