Top 10 okostelefon 2015 - I. rész


"Melyik mostanában a legjobb okostelefon?" - hallhatjuk ezt a kérdést számtalan alkalommal az okostelefonok világában nem túl járatos rokonoktól / ismerősöktől / barátoktól; a tech világában is újabbnál újabb kísérletek történnek a fenti kérdés megválaszolására.

A jó persze mindig relatív fogalom, hiszen nagyon sok minden meghatározza azt, hogy milyen telefonnal intézzük napi ügyeinket, a szolgáltatótól kezdve egészen a pénztárcánkig. Néha azonban érdemes körbenézni a piacra dobott telefonok között, hogy lássuk, merre halad a mobiltechnológia fejlődése. Íme egy összeállítás arról, mely telefonok jelenleg az iránymutatóak a mobilok világában.

HTC One M9

[caption id="attachment_40833" align="alignnone" width="584"]HTC One M9 HTC One M9[/caption]

A HTC úgy volt vele, hogy ami bevált korábban két alkalommal is (M7 és M8-as modellek), azon nem érdemes változtatni: így született meg a zászlóshajónak szánt telefonuk, az M9. Továbbra is megfigyelhetők rajta a HTC jellegzetességei: a Sense kezelőfelület, amely a kezdőképernyőn fogadja a tulajdonost, illetve a sztereó hangszórók, amelyek a készülék előlapjának tetején és alján foglalnak helyet. Jelenleg 240-260.000 forintot kell kifizetnie érte annak, aki egy ilyen készüléket szeretne újonnan vásárolni.

Fontosabb technikai adatok:

Méret, tömeg: 144,6 x 69,7 x 9,6 milliméter, 157 gramm

Kijelző: 5", 1080*1920 (441ppi)

Qualcomm Snapdragon 810, 1,5 GHz-es, négymagos Cortex-A53 és 2,0 gigahertzes, négymagos Cortex-A57

RAM: 3GB

Tárhely: 32/64 GB (modellfüggő)

Kamera: 20 MP elsődleges, 4 MP másodlagos

Extrák: BoomSound sztereó előlapi hangszóró

 

https://www.youtube.com/watch?v=0ucARDCc3F8

-----------------------------------------

Sony Xperia Z3+

[caption id="attachment_40834" align="alignnone" width="584"]Sony Xperia Z3+ Sony Xperia Z3+[/caption]

A Sony Xperia modellek szintén nagy népszerűségnek örvendenek a vásárlók körében, hiszen a Sony névnek az elmúlt évtizedekben volt alkalma a minőség szinonimájává válni a szórakoztató-elektronika különböző területein. A jól megtervezett mobiltelefonjaik sem okoznak csalódást azoknak, akik emellett a vonal mellett döntenek, viszont cserébe igen mélyen kell ez esetben is a pénztárcába nyúlni, hiszen 240-250.000 forintért lehet újonnan megvásárolni a Sony továbbra is vízálló telefonját.

Méret, tömeg: 146 x 72 x 6,9 milliméter, 144 gramm

Kijelző: 5,2", 1080*1920 (424 ppi)

Qualcomm Snapdragon 810 (MSM8994), Négymagos, 1,5 GHz-es Cortex-A53 + négymagos, 1 GHz-es Cortex-A53

RAM: 3GB

Tárhely: 32 GB, microSD-vel bővíthető 128 GB-ig

Kamera: 20,7 MP elsődleges, 5 MP másodlagos

Extra szoftverek: Smart Connect, Movie Creator, OfficeSuite, Playstation, Rajz, Xperia Care, TrackID, Update Center, Xperia Lounge

 

https://www.youtube.com/watch?v=fO8xHrrJEZo

-----------------------------------------

Samsung Galaxy Note 4

[caption id="attachment_40835" align="alignnone" width="584"]Samsung Galaxy Note 4 Samsung Galaxy Note 4[/caption]

A Samsung a Note sorozatának bemutatóján (2011-ben) igen nagyot gurított, sőt, igazából nyugodtan kijelenthetjük, hogy a phablet (az a fajta telefon, ami akkora tepsi, hogy elsőre nem lehet eldönteni, telefon vagy tablet-e) kategória elterjedésében úttörő szerepet játszottak. A Note 4 sem okoz csalódást azoknak, akik a méretesebb telefonokat részesítik előnyben, és nem bánják, hogy adott esetben mérettel kapcsolatos kompromisszumokat kell kötni - még akkor is, ha a telefonnal együtt kézhez kapják az S Pen digitális "tollat" is. Az ára jelenleg 180-200.000 forint körül mozog.

Méret, tömeg: 153,5 x 78,6 x 8,5 milliméter, 176 gramm

Kijelző: 5,7", 1440 x 2560 (515 ppi)

Processzor: Qualcomm Snapdragon 805 (APQ8084) / Exynos 7 Octa, 2,7 GHz-es négymagos Krait 450 (Snapdragon) / 1,3 GHz-es négymagos Cortex-A53 + 1,9 GHz-es négymagos Cortex-A57 (Exynos)

RAM: 3GB

Tárhely: 32 GB, microSD-vel bővíthető 128 GB-ig

Kamera: 16 MP elsődleges, 3,7 MP másodlagos

Extrák: S-Pen digitális toll

https://www.youtube.com/watch?v=J0N4Jd0Vm4E

-----------------------------------------

iPhone 6

[caption id="attachment_40836" align="alignnone" width="675"]iPhone 6 iPhone 6[/caption]

Hát, ha van olyan telefon, ami különösebb bemutatást nem igényel, akkor az az iPhone - ezt a telefont még az is ismeri, aki nem ismeri az okostelefonokat. Az Apple évről évre nagy sikerrel adja el ezeket a modelleket, az érdeklődés a márka iránt töretlen 2007 óta, amikor is az első generációs iPhone-t mutatták be. Az iOS 8 operációs rendszer és a hardver közötti összhang tökéletes, így a telefon a "szerényebb" specifikációk ellenére is hozza az erősebb komponensekkel rendelkező Androidos társainak teljesítményét. Az ára a modell tárhelyétől függően 240-310.000 ezer forint között mozog, amennyiben nem szolgáltatótól vásároljuk.

Méret, tömeg: 138,1 x 67 x 6,9 milliméter, 129 gramm

Kijelző: 4,7", 750 x 1334 (326 ppi)

Apple A8, 1,4 GHz-es kétmagos, 64 bit-es processzor

RAM: 1 GB

Tárhely: 16/64/128 GB

Kamera: 8 MP elsődleges, autófókuszal, 1,2 MP másodlagos

Extra szoftverek: iTunes Store, App Store, Passbook, iBooks, FaceTime

 

https://www.youtube.com/watch?v=kycb238vTec

-----------------------------------------

Nexus 6

[caption id="attachment_40837" align="alignnone" width="636"]Google Nexus 6 (Motorola) Google Nexus 6 (Motorola)[/caption]

A Google legújabb referencia-modelljét a Motorola készítette. A referencia modell annyit jelent, hogy ezek a készülékek mindig elsőként kapják meg a Google által fejlesztett Android operációs rendszert; illetve ha valaki a "színtiszta" Android életérzésre vágyik egy erős hardver kíséretében, mentesen a szolgáltatók / gyártók által "kínált" szoftveres megoldásoktól - akkor a Nexus sorozatot neki találták ki. Az előző modellekhez képest kicsit megnőtt a kijelzője, de a többi jellemzői még mindig az okosteleonok élvonalába helyezik a legújabb Nexus legújabb változatát. Az ára 180-200.000 forint között mozog.

Méret, tömeg: 159,3 x 83 x 10,1 milliméter, 184 gramm

Kijelző: 5,96", 1440 x 2560 (493 ppi)

Processzor: Qualcomm Snapdragon 805 (APQ8084AB),  2,7 GHz-es négymagos Krait 450

RAM: 3GB

Tárhely: 32 /64 GB

Kamera: 13 MP elsődleges, 2 MP másodlagos

Extrák: Qi vezetékmentes töltés

https://www.youtube.com/watch?v=FvoAMerBN3c

A folytatásban megismerkedhetünk a top 10-es lista többi résztvevőjével.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Nagyon bejött a Telenor nagy újítása, sokan 1 nap alatt mobilneteznek annyit, mint előtte egész hónapban
Egyértelműen sikeres lépésnek bizonyult az, hogy a Telenor – az itthoni szolgáltatók közül elsőként – új tarifarendszere mindegyik csomagjában bevezette a sebességlimit nélküli...
Egyiptom soha nem volt még ilyen gyönyörű – és ilyen veszélyes
Van úgy, hogy egy dollármilliárdot érő franchise-t is érdemes némi kényszerpihenőre küldeni, főleg, ha a vérfrissítést célzó változtatásoknak hála nem csak új erőre kap,...
A mikrotranzakció továbbra is gigászi bevételt termel
A Ubisoft és a Take-Two Interactive is megosztott pár adatot a bevételeiket illetően, a számok pedig óriásiak.
Komoly újítás jöhet a Spotifyra: nem csak zenét hallgatni lehet majd, hanem csinálni is
A Spotify egy olyan szolgáltatást vásárolt fel, ami pofonegyszerűvé teszi a zeneszerzést, egyben a műfaj Google Drive-jának is tekinthető.
Super Mario Odyssey – Így is lehet rajongani
Egy lelkes rajongónak köszönhetően 148 777 darab dominó dőlt le a Super Mario Odyssey megjelenése előtt tisztelegve.

További tech hírek >>