Címke archívum: motorola

Push To Talk Android a Motorolától
Lassan a csapból is Android fog folyni, épp úgy, ahogy anno azt az Apple telefonjának esetében is láthattuk már, hiszen szinte hetente jelenik meg egy újabb készülék, de legalábbis...
A T-Mobilenál a Motorola legújabb Androidja
Egyelőre csak Amerikában kapható az ottani szolgáltató kínálatában, ám ezt az jelenti, hogy az európai megjelenés sem várat már sokat magára. Ügynökasszonyunk már...
Az AT&T betett az Android fanoknak?
Nos, a kicsike már megjelent a fent említett szolgáltató repertoárjában, ám akik eddig megvásárolták, biztosan sóhajtottak...
Bemutatkozik a Motorola BACKFLIP
Néhány napja adtunk hírt nektek arról, hogy az Android op. rendszert használó masinák egyre kelendőbbek a világban. Sajnos az áruk nem éppen az átlag réteget célozza, de hála néhány...
Megint egy androidos Motorola: Qench
A Motorola nagyon rákattant az Androidra: ez a nyolcadik mobiljuk, amit a Google mobilos oprendszerével szereltek fel. Természetesen nem ez az egyetlen érdekesség benne. Ez...
Motorola Devour márciustól
A jövő hónapban kerül az amerikai boltok polcaira a Motorola új Android alapú kézibeszélője, mely valljuk be őszintén formára egy kicsit tégla, ám az általa nyújtott szolgáltatások...
A Motorola gyártja a második Google mobilt?
Az amerikai gyártóra már sokan keresztet vetettek tavaly, aztán az év végén úgy tűnt, összeszedi magát a cég az Androidos mobiloknak köszönhetően. Lehet, hogy egy még nagyobb dobásra...
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Okos­szemüvegen dolgozik az Amazon
Kamerája vagy kijelzője nem lesz, viszont az Alexa digitális asszisztenssel szavakkal beszélhetünk általa.
Az Apple a klímavédelem egyik élharcosa
Jelenleg a világ 250 legnagyobb vállalata közül csak 15 foglalkozik a témával, egyikük a kaliforniai konszern.
Nőalázás a legnagyobb japán játékexpón
Felfújni egy hoszteszlány szoknyáját vagy bikiniben pózoltatni a világ legtermészetesebb dolga a Tokyo Game Show-n. A Detroit viszont nagyon meggyőző, és szép az új Monster Hunter is.

További cikkek >>